2011. augusztus 31., szerda

Hali!+Díjak

Hali!

Lenne egy két bejelenteni valóm. kezdem a rövidebbel. Holnap suli. És mivel én kollégista vagyok, ma költözöm be. Így csak hétvégente fogok tudni frisst felrakni, és olvasni is. És nagyon szépen köszönöm az eddigiekhez a komitokat és a pipáitokat. :) :)
A másik dolog pedig, hogy megint kapott a blog egy díjat. Mivel nincs sok időm - sajnos - nem tudok sokat írni, így össze vonok egy-két dolgot.


Ezt a díjat köszönöm: Regina-nak és ˇSalivanaˇ(Dorisz)-nak.


Szabályok: 
1. Tedd ki a blogodra
2. Köszönd meg annak, akitől kaptad
3. Írj 6 dolgot magadról
4. Küldd tovább 6 írónak
5. Hagyj nekik megjegyzést a meglepiről
6 Dolog rólam:
1: Ezt az első blogom.
2: Szeretek koillégista lenni( Legalábbis néha)
3: Imádok olvaasni
4: Szemüveges vagyok
5: 5 kutyámvan
6: Röplabdázok ( Amikor időm engedi)

Akiknek küldöm:



Ezt pedig köszönöm: Regina-nak.


Szabályok:
1. Tedd ki a logót
2. Írj magadról egy kis szösszenetet
3. Küldd tovább öt írónak

Amit ki írtam azt nem írom még egyszer.
Akiknek küldöm:



Hú.... Azt hiszem mindennel meg vagyok. :) Nos, akkor még egyszer köszönöm akiktől kaptam, és nektek a komikat. Hát, jó iskola kezdést nektek.
CUPCUP

2011. augusztus 28., vasárnap

15.fejezet


Miley

Délután lehetett, amikor felkeltem. Már korábban – sokkal korábban – ébren voltam, de nem akartam lemenni. Mégis felkeltem hatalmas fejfájással, elvégeztem fürdőszobai teendőimet, lementem. Egy cetli fogadott a hűtőn. Elolvastam, miután vettem be egy fájdalom csillapítót.

Miley!
El kellett mennem. Tudod hová! Dean hívott. Veled kapcsolatban. A koncertig visszajövök párszor. (Alice-szel is egyeztetni.)
Beszéltem tegnap Edwarddal. Igazad van. De neki is. Vigyázz magadra. Szeretlek!

„Remek. Ha jól sejtem a második lehetőségem is elszállt.”

Megráztam kissé a fejemet és kivettem egy kis müzlit a szekrényből. Épp emeltem volna meg a kanalam, amikor csengettek. Nem akartam látni senkit. Pláne nem ŐT.

- Nem vagyok itthon. Nézz meg délebben! – morogtam hangosabban, hogy a ki zavar az is hallja. Bár, ha Ő az, akkor mondhattam volna halkabban is.
- Nagyon humoros. – nevetett fel... Mike? – Kérlek, nyisd ki. A füzetedet hoztam.
- Tedd csak le. Majd kimegyek érte. – indultam fel, de meg is torpantam. „Miért ne?”
- Rendben. Szia. – távolodott, de nem hagyhattam.
- Mike! – tettem le a tálkám és rohantam az ajtóhoz.

De nem kellett volna. A bejáratnál megcsúsztam – ahogy léptem hátra – és seggre csücsültem volna, ha egy kar nem kap el. Nem volt rossz erős karjaiban lenni, de még sem volt Ed... Ő.

- Nem ütötted meg magad? – állított fel, de még mindig nem engedte el a derekamat.
- Jól vagyok, köszi. Hm. Most már elengedhetsz.
- Bocs. – lépett hátrébb. Intettem, hogy nyugodtan jöjjön beljebb, amit meg is tett – mosolyogva – míg átnyújtotta a füzetemet. Közben elindultam fel és követett. Miért ne tette volna? Hisz erre várt.

- Ráértél volna hétfőn is odaadni. – tettem el a füzetem a táskámba. Ő leült az íróasztalomhoz, én meg az ágyamra.
- Tudom, de kíváncsi voltam a „Cyrus rezidenciára”. És gondoltam meglátogatlak. – vont vállat – De nem baj, ugye?
- Nem. Ha gondolod, akkor körbe vezetlek.
- Egyél csak. Nem akarok zavarni.
- Már végeztem. Na, gyere. – indultam el.

Sokat beszélgettünk és hülyültünk még utána is, a kanapén ülve.

- Hát... Nekem lassan mennem kell. – mondta szomorúan.
- Rendben. – csengettek – Köszi, hogy elhoztad a füzetem. – kísértem ki. Már sötétedett. Kicsit örültem, hogy megy.
- Nincs mit. – mosolygott.

Felvette a kabátját majd kinyitottam neki az ajtót, ahol egy nem várt személy várt. Szemébe nézve egyből elment a jókedvem.

- Sziasztok. – köszönt, de nem tetszett neki, hogy nem vagyok egyedül. Így egy kicsit meg is nyomta a végét.
- Szia. – köszöntünk vissza, bár az én hangomból kihallatszott, hogy nem kívánt társaság most.
- Akkor holnap találkozunk. – ment el Mike mellettünk, míg Edward beljebb lépett úgy, hogy kettőnk közé kerüljön. Erre csak csúnyán néztem rá és Mike után szóltam.
- Mike! Hétvégén lesz egy koncertem Port Angelesben. Szeretném, ha eljönnél. A jegyeket és részleteket később. Kedden. Mondjuk.
- Rendben. Ott leszek. – intett mosolyogva majd beszállt a kocsijába és elhajtott. Becsuktam az ajtót, majd vendégem felé fordultam karba tett kézzel és kíváncsian fürkésztem az arcát.
- Mit keresett itt Newton? – kérdezte követelően.
- Ha csak ez miatt jöttél, akár mehetsz is. – nyúltam a kilincshez, de elkapta a karomat.
- Nem. Sajnálom. – nem akart elengedni, de én kihúztam kezem az övéiből. Fájt neki. Láttam a szemein, és ahogy felsóhajt. – Találkoztam ma nálunk Elivel. – mondta és én a lépcső tetején megtorpantam. Felé fordultam. Talán túl közel állt meg előttem.
- Mit akarsz itt Edward? – néztem minden felé, de a szemébe nem mertem. – Csak a füzetemet hozta vissza.
- A bocsánatodért jöttem. – nyúlt az állam alá.  Így bele kellett néznem abba a kápráztatóan gyönyörű szempárba. – Én komolyan nem akartalak megbántani. Elivel és a húgommal is beszéltem már és ők is azt mondták, amit már én is tudtam. Legalábbis sejtettem. – mondta szomorúan – Szeretlek. Az életemnél is jobban. Ezért nem akartam, hogy mellettem légy. Nem akarlak még több veszélynek kitenni. Nem akarlak elveszíteni. – nézett rám könyörgően.

Csak elmosolyodtam és végig simítva az arcán megcsókoltam. Mielőtt elvesztettem volna az eszemet elszakadtam tőle.

- Elhiszem, de neked is hinned kell nekem. És bíznod bennem. Meg akarok tanulni harcolni. – fúrtam tekintetem a szemébe.
- Nem! Azt nem engedem. Felejtsd el! – mondta határozottan és mielőtt megszólalhattam volna már ajkait az enyémekre nyomta.

Mit ne mondjak elég meggyőzően csókolt. „Ráérek ezen később is törni a buksim.” – gondoltam majd szenvedélyesen csókoltam vissza.

Belemosolygott a csókba és szorosan ölelte a derekamat. Én a tarkóján a haját kócoltam jobban össze és húztam szorosabban magamhoz. Felemelve a jobb lábam a csípőjéhez emelte. Megtartott míg felemeltem a balt és a dereka köré kulcsoltam. Levegőhiányban szenvedtem, főleg miután a falhoz préselt. De kit érdekel ilyenkor a levegő, ha egy félisten csókol és ölel? De mintha olvasna gondolataim között, elszakadt a számtól és a nyakamra vetette magát. Halk nyögés hagyta el a számat közben. Nem bírtam tovább így felemelve a fejét vadul megcsókoltam. Mivel tudtam, hogy tart így lefelé kezdtem vezetni a kezeimet. Végig mellkasán. Örömmel hallgattam, ahogy elakad a lélegzete és morog. Elértem a pólójának az alját és benyúlva alá – amit nem tudom, hogy sikerült, mivel annyira össze voltunk tapadva – fel felé simítottam azt. Ekkor jelezhetett nála az a bizonyos vészcsengő. Mert megszakítva a csókunkat, lefogta a kezemet.

- Miley – lihegte még mindig – Nem kellene. Veszélyes. Megölhetlek. – nyomta közben homlokát az enyémhez és végig simított az arcomon.
- Sajnálom. – súgtam. Talán nem is bántam most, hogy csengettek.

Ő óvatosan letett a lábamra és rendbe szedte magát. Én addig az ajtóhoz mentem és kinyitottam. De bár ne tettem volna. Sokkal jobb lett volna.

2011. augusztus 24., szerda

14.fejezet


Miley

Az összes Cullen és Eleazar is ott volt az étkezőben. Az asztalfőn Carlisle, mellette Esme, Alice, Jazz, velük szemben Rose – bűnbánós arccal – mellette Emmett, akin látszott, mintha neheztelne egy kicsit szerelmére. Emmett mellett Eleazar, vele szemben Edward, mellette meg én, szintén az asztalfőn. A többi Denalit, Carmen elhívta valahová.

- Tehát akkor elmondod, hogy mi történt kinn? – kezdte Carlisle és látszott rajta, hogy nagyon érdekli az, amit mondani készülök.
- Nos, a történetem ott kezdődik, hogy... én meghaltam. Most már lassan három teljes hete. – mindannyian úgy néztek rám, mintha bolond lennék – Autóbalesetem volt. A részletekbe nem mennék bele. Azt majd máskor. Egy kis ideig a „mennyországban” voltam. De nem ez a fontos most. Visszaküldtek a Földre. Eli egy medált adott nekem, ami van, akit különleges képességekkel ruház fel. Mint engem. Mivel nem vagyok ember, nehezebben halok meg. Lényegében csak ennyiben különbözök. Mikor Edwardék rám találtak Port Angelesben, akkor is a medál segített, hogy erősebb legyek és most is. Az olyanok, mint én, minden féle kis apró változást észrevesznek. Főleg vámpírokon. Ezért is láttam, hogy Edward bűbáj alatt volt. – itt ránéztem, de ő csak maga elé meredt, mereven – Ilyenkor nekik fehér a szemük, de ezt is csak mi látjuk. Ezekre szoktátok ti, vagy az emberek azt mondani, hogy köd lepi el az agyát. Ilyenkor az „áldozatok” egy vagy két feladatot szoktak kapni és addig nem állnak le, amíg azt el nem intézték. Aki esetleg meg akarja állítani őket, azokkal is... végeznek. – az utolsó szónál Edward felpattant és kiviharzott az ajtón, amit jól be is csapott maga után.
- Lehet egy kérdésem? – szólalt meg elsőnek Emmett és eléggé komoly hangon – Miért nem hagytad, hogy megölje Tanyát? – kezdett felmenni benne a pumpa. Ezt már Jasper is nehezen bírta, így ő is kiment.
- Emmett! – szólt nyugodtan Carlisle.
- Miért? Eddig sem kedveltük. – állt fel és kiment. Alice elment a párja után, míg Rose felém sem nézve vonult ki. Csak négyen maradtunk benn. Esme, Eleazar, Esme és én. Beállt a néma csend egy darabig.

- Gondolom fáradt vagy már. – szólt halkan Esme. Csak most vettem észre, hogy már éjszaka van – Előkészítem az ágyad. – állt fel.
- Esme! Hagyd csak. Inkább hazamennék, ha valaki el tudna vinni. – ő csak bólintott.
- Én elviszem. – jött be Edward.
- Köszönjük, hogy elmondtad. – jött hozzám Carlisle – Lenne négyszemközt még pár kérdésem majd, ha nem gond. – súgta halkan a fülembe. Bólintottam neki.

Felvettem a kabátomat, elköszöntem, majd beülve indított is. Csendben telt az egész út hazáig.

- Edward. Ne okold magad. Nem te tehetsz róla. – mondtam miután leparkolt a házunk előtt – És bocsánatot szeretnék kérni. – hajtottam le a fejemet. Ekkor felém fordult hitetlenkedve.
- Tessék? Miley. Te... Komolyan beszélsz? Jól hallottam? Te akarsz bocsánatot kérni? Nem te akartál megölni. Nem Te akartad a család barátját megölni. – kezdett nagyon mérgesnek tűnni –Az elmúlt száz évemben sem volt még ilyen. Még, amikor újszülött voltam akkor sem. – nézett végig szemembe, de a végén már elfordult.
Tudom, hogy nem most kellene ilyet kérdeznem, de a kíváncsiságom mindig is nagyobb volt.

- Mi az, hogy újszülött? – kérdeztem halkan.
- Amikor valakit megharapnak, három napig tart az átváltozás. Utána, kb. egy évig mondjuk rá, hogy újszülött. De ezeket majd máskor. – végig előre meredt mereven.
- Valaki az uralma alá vont. Nincs pajzsod, nem tudtad volna kivédeni.
- De akkor is bántottalak Téged. Te lennél az utolsó ember a világon, akit bántani akarnék – nézett szemembe – és tessék, megtettem. – fordult el ismét.
- Nem tudok ennyivel meghalni. – próbáltam győzködni tovább.
- Fájdalmat viszont éreztél. – tagadni kezdtem volna, de szavam elé vágott – Jazz is „mondta” mit éreztél. Már akkor is, amikor Tanya eldobott. Akkor én még neki vágtalak egy fának, és gurultál még tíz métert, és a torkodnál fogva emeltelek fel. – nevetett fel keserűen közben – Szóval, ne merd megmagyarázni, hogy nem éreztél fájdalmat.
- Igazad van. – sóhajtottam és felé fordultam miközben ő is felém – De az utána lévő öröm, hogy mégsem tettél semmi olyat, ami miatt magadat kellene hibáztatnod, és hamar megszabadítottalak a bűbáj alól kárpótolja az összes fájdalmat. – néztem mélyen a szemébe. Láttam, hogy próbálkozik vele, hogy elhiggye, de nem nagyon ment neki.
- Jobb lesz, ha kiszállunk. Eli nincs valami angyalos hangulatában. – nem értettem mire gondol, de amint a bejárati ajtó irányába néztem már megértettem. Eli jött ki rajta – eléggé – feldúlt állapotban.

- Te – mutatott rám, miután kiszálltunk – befelé és nem jössz ki. – Te meg – fordult Edward fele -, ha megtudom, hogy még egyszer a közelébe mész, nem állok jót magamért. Sőt még csak rá se gondolj. Te meg miért vagy még mindig itt? – fordult megint felém.
- Nem megyek be. – fontam kezeimet mellkasom elé.
- Nem fog több ilyen előfordulni. – jegyezte meg halkan Edward – Nem fogok többet bele avatkozni az életébe. – és teljesen komoly hangon. Összedőlt bennem egy világ. Párperc kellett mire felfogtam, szavai értelmét.
- Ezt úgy értsem... – teljesen lesápadtam közben.
- Igen. – nézett rám – Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy kitegyelek még egy ilyennek. – hitetlenkedve néztem rá. Valahol legbelül azt vártam, hogy elneveti magát és megölel, hogy csak vicc volt. De nem mozdult.
- Így lesz a legjobb. – állt mellé még Eli is.
- Tessék? Mi az, hogy így lesz a legjobb? Mégis kinek? Tudod mit – nem akartam, hogy közbe szóljon, így gyorsan folytattam – Talán az lett volna a legjobb, ha akkor ott hagysz. Vagy, ha el sem megyünk a koncertre. – kezdtem kiabálni, de az utolsó mondatot már halkan jegyeztem meg – Te meg – fordultam az „exem” felé – Nem te mondtad azt, ha nem csalnak az emlékeim tegnap vagy ma, hogy én is tudok rád vigyázni? Ne is felelj. Igazatok van.  Hisz ki vagyok én hozzátok képest? Csak egy „ember”, de még annak sem lehet mondani. Mit is hittem? – kérdeztem magamtól már. Megrázva a fejem befelé indultam, de Edward hangja megállított.
- Csak úgy tudlak megvédeni, ha nem vagyok melletted.
- Két dolgot mondanék csak. Egy: Szeretem a veszélyt. Kettő: Tudok magamra vigyázni. – majd belépve az ajtón becsaptam azt.

A sírás kerülgetett, de nem akartam, előttük sírni, így felmentem a fürdőbe lezuhanyozni. Sokáig álltam a forró víz alatt. Gondolkodtam.
Újra levetítettem a szemeim előtt a mai napot. De még így sem jöttem rá, hogy miért csinálta ezt. Fáradtan dőltem ez után az ágyba. De csak hajnali fél négykor sikerült elaludnom.

Edward (Miley bemenetele után)

- Meg fog nyugodni. – mondta Eli, miután elmondtam neki, hogy mi történt. Már más szemmel nézett rám.
- Remélem nem nagyon haragszik rám. Komolyan gondoltam mindent.
- Te tudod. De figyelmeztetlek! Ezt már eljátszották vele.
- Ki?
- A volt barátja. – Kedvem lett volna most megölni.
- Mit tett ő utána?
- Inkább csak a munkának élt. Még több fellépést vállalt.
- Biztos, hogy az nem egy egyhetes kapcsolat után történt.
- Nem. Valóban nem.
- Nekem most mennem kell. Kérlek vigyázz rá. – mondtam majd megkerülve az autót.
- Rendben. Edward! Valóban igaza van. Nem te tehetsz róla. Miley erős lány. Csak téged védett akkor is.
- De bántottam.
- Össze illetek. Mind a ketten nagyon makacsok vagytok. – nevetett fel, majd komolyan egy kis mosollyal az arcán folytatta – Tudod, mindig azt bántjuk, akit szeretünk. – majd megfordulva távozott. Beültem és már úton is voltam.

Egész úton az járt a fejemben, amit mondott. „Szeretem a veszélyt” Tehát szerethet?

Leparkoltam a házunk elé. Mielőtt kiszállhattam volna, a bejárati ajtó kivágódott, majd szinte ugyanabban a pillanatban az én ajtóm is, és pöttöm – de nagyon erős – húgom kiráncigált rajta.
- Edward Anthony Masen Cullen! Azt mondtad, hogy nem tudnád bántani. Most meg már összetörted lelkileg! – kiabálta nekem.
- Mit tehettem volna? Nem akarom bántani fizikailag sem. – hajtottam le a fejemet.
- Menj el hozzá, és ha kell – amit majd nem kell – térden csúszva kérj tőle bocsánatot. – a végére már enyhült a hangja. Már döntöttem a végére, hogy mit fogok tenni. Ő elmosolyodott és a nyakamba ugrott. Pár perc után bementünk, de furcsa csend fogadott minket.
- Többiek?
- Elmentek vadászni, hogy kibírják a holnapot. Szerintem mi is menjünk. – bólintottam majd már úton is voltunk.

Tanya az egész vadászat alatt is csak egyszer próbálkozott, de mikor csúnyán néztem rá, inkább tovább állt. Rose, amilyen a hangulata volt akkor, mikor megtudtuk szerelmem történetét, most az ellenkezője. Szó szerint. Megint elmondott mindennek, hogy ezzel a „korccsal” vagyok. Na, itt volt az, amikor Jazz és Emmett fogott vissza, nehogy neki menjek. Persze belőle az irigység is beszélt.

Egész nap kinn maradtak. Még éjjelre is. Csak én mentem haza másnap, mert már Miley-val akartam lenni.
Beszálltam az autómba majd már száguldottam is. Ahogy kanyarodtam az utcájukba, észrevettem, hogy egy ismeretlen autó áll a feljárón. „Biztos Dean jött korábban.” – gondoltam, majd leparkoltam mellé majd csengettem.
Már ahogy közelebb értem az ajtóhoz hallottam a gondolatokat. Legalább is egyét, akié egyáltalán nem tetszett. A tulajdonosa meg pláne nem.

2011. augusztus 21., vasárnap

Képek (eddigi fejikhez)



HALI! Mivel lezárult a szavazás, így itt vannak a képek. Köszönöm mindenkinek, aki szavazott. Ha úgy adódik a mai estém, - 08.21. - akkor fel rakok egy novellát. Ha nem akkor holnap - 08.22.


2. fejezet
Cullen ház


3.fejezet
Miley szobája,

Gardróbja,

Konyhája,

Kocsija,

Gitárja


8.fejezet
Miley nyaklánca


11.fejezet
Miley ruhája

)Ezt vehetitek a jegynek is. Annak szántam. Vagy hasonlónak.)




12.fejezet
Koncert plakátja
(Tudom, hogy ez nem az, de mivel ilyen nem is hiszem, hogy van, így csak a hely címét nézzétek el.)



UI.:Ennyi lenne. ezután, amihez szánok képet azt a feji végére teszem. Vagy, ha olyan az elejére.
CUPCUP




2011. augusztus 20., szombat

13.fejezet


Miley

Csak kirohant. Egyik pillanatban még mellettem volt, majd eltűnt.

- Mi történt, drágám? – jött oda hozzám Esme. Közben a többiek is leértek a nappaliba.
- Edward elvitt vacsorázni. Mikor fizetni akart, észrevette, hogy kinn hirtelen nagy lett a „rajongótáborom”. Csak hátul tudtunk kimenni a pincér segítségével... – folytattam volna, de akkor meghallottam egy nagyon fura hangot. Mintha fa dőlne ki.
- Na, látom – pontosabban hallom – Edward favágónak állt. – röhögött Emmett – És ezek szerint Tanyát használja fejszének. – röhögött tovább majd kiugrott az ablakon.

Nem esett le, hogy miért mondja, de éreztem, hogy valami nincs rendben. Ezért utánuk mentünk. Az ajtón.
Kinn – ahol eddig fa volt -, most kidőlt fák álltak. De én pont rossz helyen álltam. Egy éppen kidőlő fa alatt. Vártam a fájdalmat, de nem éreztem semmit. Kinyitottam a szemem és egy aranybarna szempárral találtam szembe magam. Ami nem másé, mint Jasperé volt.
- Nem kellett volna kijönnöd. – motyogta, míg felállított.
- Köszi. Miért teszi ezt Edward?
- Mert Tanya és Rose voltak azok, akik meghiúsították az estéteket.

Ekkor repült Tanya a ház felé – naná, hogy arra ahol én álltam megint – így engem is elkapott. Hallottam még Esme sikkantását és éreztem, hogy Tanya lökött rajtam egyet. Mivel vámpír volt, sikerült akkorát, hogy a tetőn kötöttem ki. De legalább nem éreztem Akkora fájdalmat.
Majdnem lecsúsztam a cserepek miatt, de még meg tudtam kapaszkodni. Majd leugrottam.

Edwardot kerestem a tekintetemmel, s láttam, hogy a többiek hitetlenkedve néznek rám. Még Jasper is. Tanya is furcsán méregetett, miután megkerülte a házat. Edwardot, Alice és Emmett próbálta jobb útra téríteni, de nem nagyon ment nekik. Mintha valami köd lepte volna el a tekintetét.

Oda mentem hozzá és megfogtam a vállát.
- Edward, kérlek, engedd el. – de nem akart reagálni.
Próbáltam a kezeit lefeszegetni Tanya nyakáról, s ekkor rám nézett. Szinte hátra hőköltem a szemeinek a színétől. Nem fekete volt. Inkább az ellenkezője. Fehér. Régebben Eli még azt mondta, hogy azoknak ilyen a szemük, akik valamilyen bűbáj alatt vannak. És, hogy csak mi, angyalok látjuk őket ilyennek.

Tudtam, hogy a pajzsommal segíthetnék rajta, de nem tudtam még használni. Így máshoz kellett folyamodnom. Intettem Jasperéknek, hogy lépjenek hátrébb. Vonakodva bár, de megtették.
- Tanya. Figyelj rám. – kezdtem gyorsan a mondandómat, még mielőtt elfogy az időm – Abban a másodpercben, hogy Edward szorítása gyengül a nyakadon, rohanj a többiek mögé.
- Miért tenném azt, amit Te mondasz? – mondta gúnyosan.
- Ha életben akarsz maradni. Megteszed, amit mondok. De ha nem. Nekem úgy is meg felel. – emeltem fel kezeimet és hátat fordítottam neki.
- Ne! Kérlek. Rendben. – morogta. Visszafordultam, bólintottam majd elvontam Edward figyelmét, hogy a kezeit le tudjam szedni.

Sikerült. Tanya egyből elfutott, csak én azzal nem számoltam, hogy Edward még dühösebb lesz. Neki vágott a nyakamnál fogva egy fának, de mielőtt ezt megtette volna, jeleztem a többieknek, hogy ne jöjjenek közelebb. De, amint rájuk néztem, nem nagyon úgy néztek ki, mint akik ide is akarnának jönni. Esmét még láttam, amint elkezd zokogni és Carlisle megöleli. Mindenki a párja karjai között volt. Mindenki szomorúan és aggódva nézett minket. Csak egedül Tanya volt az, aki nem szomorkodott. Ellenkezőleg. Mosolygott. „Cöh. Számíthat majd ezután is rám. Sőt! Segítek majd annak, aki meg akarja ölni.” Miután Edward volt kedves és hozzá vágott egy nagy fához – ami ki is dőlt egyből – még gurultam tíz métert a földön. Na, ez már fájt. Mellettem termett és felemelt a nyakamnál. Szemébe nézve láttam a gyilkos dühöt.

- Edward! Ez nem te vagy. – könyörögtem neki.
- Miből gondolod? Lehet, hogy csak megjátszottam magamat előtted. És hazugságokat mondtam. – vigyorodott el gonoszul és felnevetett.
- Nem, az nem lehet. – nyögtem ki nagy nehezen. Nem akartam neki hinni, de ami a szemében volt – a fehérségen kívül – az, az volt, hogy nem hazudik. De azt is tudtam – vagy legalábbis sejtettem -, hogy nem igazak. „Ki kell próbálnom valamit. Nem arra számít az illető, hogy visszavágok.” – gondoltam, s elkezdtem a tervem – Ez nem te vagy. Edward, nem így ismertelek meg. Gondolj a szüleidre. Esmere, és Carlislera. – láttam és éreztem, hogy gyengül a szorítása, így meglendítettem a lábaimat és elrúgtam magamtól.

Nem akartam bántani, de ha én életben akartam maradni, akkor nem volt más választásom. Meg azt akartam, hogy lássa a családját és észhez térjen. Visszaindult volna, értem, de már kinn voltam az erdőből, ahová rúgtam.

- Edward! – rám kapta tekintetét – Nézz körbe! – haragot erőltettem a hangomba. Mérges is voltam, de nem rá. Tanyára. – Jól nézd meg a családodat. Ezt akarod? – kérdeztem már lágyabban tőle, de még megtartottam a távolságot. A szeme már kezdett vissza sötétedni. – Ha benn, az erdőben igazat is mondtál, a családod nem hagyhatod el. Nem teheted meg ezt velük. – most már közelebb mentem hozzá – Ha megölsz engem, vagy mást – gondoltam itt arra, akit megmentettem – hogyan nézel majd tükörbe és a családod szemébe? Ez nem te vagy. – simítottam kezem az arcára.
Ez olyan volt, mint amikor a tornateremben voltunk. Teljesen eltűnt most már a szeméről a fátyol és kezdett felengedni a merev testtartásból is. Éreztem, hogy esik össze.

Emmettéknek intettem, hogy ne jöjjenek mg ide. Nem voltam benne biztos, hogy már teljesen jól van. Letérdeltem vele a fűbe és átöleltem. Visszaölelt. Közben a többiek hátul felsóhajtottak.

Nem tudom meddig lehettünk így, de amikor ki akartam bontakozni a karjaiból, engedte. Na, ezt furcsálltam. Felálltam, és nyújtottam felé a kezem. Elfogadta és úgy mentünk be a többiekhez magyarázatot adni. Esme egyből a fia előtt termett és szorosan megölelte. Edward is visszaölelt.

- Sajnálom, anya. – mondta miközben a hajába temette az arcát. Közben mi meg elmosolyodtunk. Olyanok voltak, mintha egy ötéves kisfiú, aki rosszat csinált és most kér bocsánatot.
- Nem haragszom, kicsim. – simogatta meg a fia arcát – De mi történt? – Edward csak megrázta a fejét és lesütötte szemeit.
- Én tudom. – feleltem halkan. Mindenki rám kapta a tekintetét és kérdőn néztek rám.

2011. augusztus 18., csütörtök

DÍJ!!!

Nagyon, de nagyon szépen köszönöm a díjat:

Szabályok:

1.Tedd ki a logót a blogodra!
2.Köszönd meg a díjat attól akitől kaptad!
3.Írj ki magadról 7 dolgot!
4.Küld tovább 7 írónak. (ne felejtsd el belinkelni a blogjukat)!
5.Hadj megjegyzést a blogjukon, hogy meglepetés várja őket!

7 dolog rólam: 

1: Szeretek olvasni.
2: Szeretem az állatokat. Főleg a lovakat.
3: Imádom Londont!
4: Nagyon szeretek zenét hallgatni.
5: szeretek írni. (főleg, ha visszajelzéseket is kapok hozzá)
6: Gimibe járok.
7: Az összes Twilight saga részt szeretem.

És akiknek küldöm:

http://bellavolturi-cullen.blogspot.com/

2011. augusztus 16., kedd

12.fejezet


Miley

Furcsa meglepetés fogadott minket az utcákon. Bár számíthattam volna rá – Alice miatt -, de nem hittem volna. Mert az ő és Eli készített plakátok voltak kinn, amik hirdették a koncertemet és engem.

- Nem is gondoltam volna, hogy már készek is a plakátok. – mondtam csodálkozva.
- Ez is az egyik oka annak, hogy nem voltam nálad. Ezeket nyomtattuk. – felelte mosolyogva.
- Oh... Szóval te is benne vagy már. – ez inkább tűnt kijelentésnek, mint kérdésnek.
- Mindenben benne akarok lenni, ami veled kapcsolatos. – fordult felém kedvenc féloldalas mosolyommal, miután leállította a kocsit.
- Ajánlom is. – suttogtam majd magamhoz húztam a fejét és megcsókoltam elég szenvedélyesen. Kezdtünk belemelegedni, amikor meglepő dolog történt.

Levegőhiány miatt szakadtam el tőle, de amikor rá néztem az arcára nem Edwardot láttam. Rob arca volt előttem. Kikerekedett szemekkel néztem rá.

- Miley. Mi a baj? – kérdezte aggódva Rob. Nem, nem ő hanem Edward! Megráztam a fejem és eltűnt.
- Semmi csak... menjünk. – mosolyogtam rá, de nem nagyon akarta elhinni – Tényleg. Edward. Ha nem akarod, hogy téged faljalak fel, akkor menjünk. – nyomtam még egy kis puszit a szájára majd kiszálltam. „Elivel kell beszélnem, hogy mégis mi ez az egész.”

Csak most figyeltem meg alaposabban az éttermet. Nagyon hangulatosnak tűnt. Kézen fogva léptünk be. Láttam, hogy nem tele volt, de azért voltak egy páran. Próbáltam nem annyira látszódni – mivel jobban tizenévesek voltak.

- Jó estét, Edward Cullen névre van asztalfoglalásunk. – mondta a pincérnek udvariasan.

Azt egy másik pincér elvette és felakasztotta a kabátomat.
Nem tudtam miért nem megyünk már, mikor a tudtára adtam Edwardnak, hogy éhes vagyok. Majd feléjük fordulva rájöttem. Engem nézett a pincér. Bár, ha pontos akarok lenni, akkor inkább bámult. Mivel én megszoktam, nem zavart, de amint hallottam Edwardot annál inkább. „Legyen egy jó napja a srácnak.” – gondoltam magamban majd egy kicsit – tényleg kicsit – flörtöltem vele.

Kezdtem bele lendülni, amikor két hideg kéz simult a derekamra. Így nem nagyon telt másra, mint hogy lefirkantsam az aláírásom, és ráírjam egy szalvétára, hogy: „ A  Barátom és én szeretnénk megkapni az asztalunkat. Köszönöm.”
Miután visszaadtam, naná, hogy megkaptuk. Eléggé hátul volt egy sarokban.
- Nem akartam nagyobb feltűnést kelteni, de látom te eléggé élvezted. – mondta sértődött hangon.

Én csak elmosolyodtam és megcsókoltam a pincér előtt, mivel még nem ültünk le.

- Megszoktam már, hogy így fogadnak. – rántottam vállat.
- És ők megszokták, hogy te így fogadod őket? – vártam egy kicsit és csak utána feleltem.
- Meg. – láttam rajta, hogy tudta ezt felelem, de mégsem erre számított. – De engem CSAK EGY valaki érdekel. És az a valaki most itt ül velem szemben és vacsorázni akarunk. – néztem mélyen szemébe.

Megnézve az étlapot én már tudtam, hogy mit akarok. Igaz nem voltam nagyon éhes, de ez meg is változott, amint elém rakták az ételt.

Pont jókor végeztem. Edward intett is a pincérnek mikor észrevett egy nagyon zavaró dolgot, és a pincér egy perc alatt ott is volt. Bár hogy ne lett volna, amikor egész este csak minket – engem – figyelt.

- Van hátsó kijárat?
- Miért? – kérdeztük egyszerre a pincérrel.
- Nézz hátra. – mondta majd én hátra fordulva – mivel háttal voltam az ablaknak – megláttam őket. „Remek. Mintha valaki szólt volna nekik.” – morogtam magamban.
- Gyere! – fogta meg a kezemet Edward. A pincér mutatta hátra felé az utat.

Persze itt is voltak.

Láttam, hogy kezd egyre jobban mérges lenni Edward. Bár nem csodálom...

- Van másik? – mire megszólalt volna a személy, szerelmem leintette – Ne is felelj.
- Várj! – szóltam most én kivételesen – Van, egy ötletem. Van esetleg mikrofonotok? Ha igen akkor kellene öt percre. – fordultam a srác felé.
- Tudtommal van. Máris hozom. – és már ott sem volt.
- Mi a terved? – fordult felém szerelmem.
- Gondolom, te sejted, hogy ki volt az, aki ide küldte őket, igaz? Mert gondolom nem maguktól találtak ide pont most.
- Igen. De, ha a kezeim közé kerül, kitekerem a nyakát.
- Sh... Kérlek. Te is kellesz. Ki kellene menned a kocsiig. Valahogy. Ki tudsz jutni? – bólintott – Beülsz, és amíg nem jelzek vársz. Fly on the WALL. Ezt fogom mondani, amikor te indítasz és mellém gurulsz. Meg fogsz találni?
- Téged bárhol. De, hogyan fogsz kijutni te?
- Hát így! – pont végszóra ért ide a srác. Adtam, egy puszit Edward arcára majd kiléptem az ajtón.
(Miley Cyrus – Fly on the wall)

Edward /kimenetel után/

Nem akartam, hogy észrevegyenek így vámpír sebességgel mentem az autómig. Nem is gondoltam, hogy ilyenekre képes Tanya csak, hogy meg kaparintson magának. Ráadásul még Rosalie is mellé állt.
„Nem hiszem el. Ilyen nincs. Ez a kis... Mindent a maga javára tud fordítani. De nem tudom, ki fogja majd hétfő elől megvédeni.” Gondolta magában Tanya, míg Rose csak irigykedve nézte Miley-t, aki rögtönzött mini koncertet ad most. Már majdnem kiszálltam és elindultam Tanyáékhoz, amikor hallottam, hogy már nincs sok vissza a dalból.

Mivel vámpírmemóriám van – na, meg egy Alice Cullen nevezetű húgom – majdnem minden számát ismerem. Így indítottam is. Ha haza mentem, csak akkor akarok velük foglalkozni. De azt nem fogják zsebre tenni.

- Köszi. – lihegte szerelmem, mikor beszállt mellém.
- Nem kell megköszönnöd. De te jól vagy? – néztem rá aggódva.
- Persze. Miért ne? Annyira jó volt megint énekelni. Bár a megszervezett koncerteket valahogy jobban csípem. – húzta el a száját.
- Sajnálom. Hidd el, ha tudom, hogy ez lesz, akkor nem hozlak el ide.
- Tudom. És azt te tudod, hogy ki volt az? Nem akarok gyanúsítgatni, de szerintem...
- Tudom, ki volt. – szakítottam félbe mondandóját. – És amit kapni fog tőlem azt nem fogja zsebre tenni. – kezdtem jobban dühbe jönni, és egyre jobban szorítottam a kormányt, nyomtam a gázpedált.

Ez után hatalmas csend telepedett ránk.

- Ki volt az? - kérdezte félve mikor rákanyarodtam a földes útra.
- Tanya Denali és Rosalie Hale. – mondtam és már kinn is voltam a kocsiból. Berontottam az ajtón és megint szólítottam az előbb említetteket. De nem voltak itt csak a többiek.
- Edward. Mi történt? – jött hozzám Kate.
- Csak annyi, hogy a kedves Tanya tönkre tette az esténket.
- Edward, kérlek, nyugodj meg. – csitított Miley.

Most hallottam amint egy autó lefékez a ház elé.
Itt vannak.
Végre.

Nem néztem se merre, csak mentem ki egyenesen Tanya Denali torkának.

2011. augusztus 12., péntek

11.fejezet


Miley

Már végeztünk mindennel: ruhákkal, megbeszéléssel és lent ülünk a nappaliban és várjuk a többieket. Alice mellettünk az egyszemélyes fotelban, míg mi Edwarddal a kétszemélyes kanapén „fekszem”. Ő a hajammal játszik, míg én a kezével.

- Szia...sztok. – jött be Emmett, s mikor észre vet minket, elvigyorodott és közelebb jött, míg a többiek is lassan beszállingóztak – Ó, öcsi! Most már értem, miért nem akartál velünk jönni. – bokszolt Edward vállába, miközben felálltunk.
- Emmett! Fejezd be! – jött be Rosalie egy másik szőke lánnyal, és amikor elmentek mellettünk, engem fintorogva mértek végig. „Nem is ismer.” – háborogtam magamban. Edwardnak is feltűnhetett, mert halkan felmorgott. Nem akartam bajt, így az arcára tettem a kezemet és végig simítottam rajta.
- Gyere, bemutatlak a többieknek. – a többiek felé fordított – Hadd, mutassam be Szerelmem, Miley-t. Miley, ők itt a Denali klán. Eleazar, Kate, Irina, Carmen és Tanya. – az utolsó nevet már fintorogva ejtette ki. Viszont a szerelmem szót kicsit hangosabban és megnyomva.
- Ő volt az, aki az előbb Rossal ment fel az emeletre. De én örülök, hogy megismerhetlek. – fogott velem kezet Carmen. Azt hiszem...
- Én is örülök. – fogattam el a kézfogását.
- Te vagy az a híres Cyrus lány, igaz? – jött közelebb Eleazar.
- Igen. Én lennék. De a Miley-t jobban szeretem. – bólintott majd Kate is odajött és kezet fogott velem. Majd végül Irina is oda jött, de ő nem kezet fogott velem, hanem a nyakamba ugrott. Ha nincs Edward a hátam mögött, akkor tuti, hogy a padlón kötünk ki.
- Irina, kérlek. Hadd vegyen levegőt. – mosolygott Kate.
- Oh... Bocsi, csak régen hallottam rólad. Miért nem koncerteztél eddig? Hol voltál? – vont durcásan „kérdőre” – Na. mindegy. Képzeld, eddig az összes koncerteden voltam és az összes tárgyad meg van. – kezdett bele nagy lelkesedéssel, de Carmen finoman leintette.
- Irina. Hagyd őt is szóhoz jutni.
- Semmi baj. Régen találkoztam már ilyen lelkes rajongóval. – nevettem fel.
Sokat beszélgettem még velük. Nem is értettem, hogy Edward miért féltett. Talán Irina miatt?

Edward

Felmentem a szobámba, hogy átvegyem a ruhám és a már összepakolt cuccost levigyem az esténk miatt.

A szobában pedig nem várt meglepetés fogadott.

Mikor beléptem még semmi rosszra nem gondoltam. De egyszer csak egy kis nyomást Éreztem a hátamnál és neki csapódtam a szemközti falnak. Persze nem annyira, hogy azt kidöntsem.

- Szóval ő az a híre Miley? – színtiszta undorral ejtette ki a nevét – Hogy tudtál Vele megcsalni? Edward ő egy ember! Semmit sem ér csak egy kis... – de nem hagytam neki, hogy befejezze.
- Tanya! Ide figyelj! – mondtam neki – miután levakartam magamról – lassan, hogy felfogja – Ne merészelj így beszélni róla! – kezdtem dühbe jönni – Lehet, hogy ember, de sokkal többet ér, mint bárki más. Érted? Még nálad is többet ér. Szóval, ha még egyszer, akár egy gondolatod is lesz róla, ami nem jó. Esküszöm neked, hogy nem mész vissza Alaszkába EGYBE. – a végére, mint ha megszeppent volna, és a gondolatai is erről árulkodtak. Mondani akart még valamit, de csúnyán néztem rá és így csak fújtatott egyet majd becsapta maga mögött az ajtót.

Megráztam a fejem, átöltöztem, megfogtam a táskát és lementem. De lenn nem volt Miley, csak a hűlt helye. Egyből elkezdtem félni, hogy meghallhatta az előbbit és elment, de Kate elmondása szerint kinn van húgommal. Így kicsit már nyugodtabban kimentem.
„Sajnálom. Nem láttam mit tervez Tanya. Nem akartam, hogy férre értse esetleg, így kihívtam beszélgetni. Ne haragudj.” – kérlelt könyörgően Alice.
- Nem haragszom. – feleltem hangosan, míg a táskám-betettem hátra.
- Miért kellene haragudnom? Amúgy hova mész? – kérdezte gyanakvóan, miközben én oda menve hozzá átöleltem, és egy puszit nyomtam a fejére.
- Kárpótolni akarlak, amiért múlt éjjel nem voltam nálad. – feleltem majd megcsókoltam. Elég szenvedélyesen. Két okból is. 1: Már nem bírtam az ajkai nélkül.
2: Meg, hogy Tanya lássa, kihez tartozom.
Torokköszörülésre rebbentünk szét.
- Khm. Bocsánat a zavarásért, de Miley, ha lesz egy kis időd, szeretnék veled beszélni arról, hogy... Mi vagy – mondta ki nehezen apám – vagyis rólad. Most sajnos el kell mennem, de esetleg este, vagy holnap. Amikor neked jó.
- Rendben. Este jó lesz. – bólogatott szerelmem.
- Nem! – vágtam rá gyorsan. Talán túl gyorsan is.
- Miért? – fordult felém.
- Akkor máskor. Sziasztok. – köszönt el apám majd beszállt és indított is.
- Mert ma velem leszel. – nyomtam csókot kívánatos ajkaira.
- Na. jól van, mielőtt megint egymásnak estek én bemegyek és elkészítem a többi apróságot is, ami még kellhet a koncerthez. Nektek meg jó szórakozást. – kacsintott húgom, majd be is ment.

Rámosolyogtam Mileyra majd beültünk a kocsiba és már úton is voltunk hozzájuk.

Miley

- Hova is megyünk? – kérdeztem kíváncsian a kocsiban.
- Aki kíváncsi az hamar megöregszik. – felelte mosolyogva – De ha már annyira tudni akarod, akkor elmondom. Haza viszlek.  Ha át akarsz öltözni. – nézett szemembe kérdőn.
- Míg nem tudom, hogy hova megyünk, addig nem tudok felelni, mert nem tudom, hogy mibe kellene öltöznöm.
- Ezt a kérdést egyszerűbben is elintézhetted volna.
- Tudom, de akkor csak annyit mondtál volna, hogy „kényelmesbe” vagy „valami elegánsabba”. – mondtam neki mindent tudóan.
- Ilyenkor jobban hasonlítasz a húgomra. – rázta meg a fejét nevetve – Akkor azt mondom, hogy vacsorázni megyünk. – majd leállította a kocsit.

Bólintottam majd gyorsan kipattantam a kocsiból. Pár perc után már hajtottunk is tovább.

Egy kényelmes, de szebb fekete csőnadrágot vettem fel, felülre meg egy fehér ujjatlan trikó szerűséget, amin van még egy szürke réteg, és olyan szegecses a két széle. Egy széles, fekete karkötőt, meg ugye a nyakláncot.

2011. augusztus 7., vasárnap

10.fejezet


Miley

Leérve, a konyhában találtam rá. Éppen reggelit készített. Gondolom, hogy észrevett, csak... nem tudom.

- Beszélni akartál velem. – kezdtem hát én pár perc hallgatás után.
- Igen. – fordult meg – A tegnap estéről. – bólintottam, mire leült a nappaliban és intett, hogy tegyem én is azt.
- Tudod... Deant sokat kellett győzködnöm, mire belement, hogy visszajöhess. Úgy egyeztünk meg, hogy kapsz három hibaejtési lehetőséget. Tehát háromszor hibázhatsz. Ebből az este miatt maradt kettő. Ha ebből is még vesztesz, akkor testőrt kapsz.
- Kit?
- Valószínű, hogy valamelyik angyalt. És meg lesz szabva mikor, hova és kivel mehetsz. Destiny. Nem hibázhatsz többet. – mondta szigorúan.
- Tudom és sajnálom, de nem tudtam ellene mit tenni. Amúgy súlyosabb is lehetett volna, ha Edwardék nem érnek oda még időben. – mentettem a menthetőt.
- Tudom. Ez miatt nem is hibáztatlak, de... A szabály, az szabály. Sajnálom
- Mire gondolsz? – már nem értek semmit.
- A koncertre el fog valószínűleg jönni Dean is és ő fog maradni veled.
- Úgy érted? – „Ezt nem akarom. Nagyon nem.”
- Igen. Én és ő helyet cserélünk.
- Rendben. – sóhajtottam beletörődően – Van még valami? – kérdeztem, míg felálltam szomorúan.
- Igen. Alice-szel kellene beszélned a koncert miatt. – bólintottam és elindultam volna, de megállított. – Miley. Dean szeret téged. Ne légy annyira letörve.
- Tudom. Én is őt nagyon, de... Fura lesz. Ráadásul te már tudsz Edwardról, de ő... Nem hiszem, hogy az éjszakáimat is tudja, ha meg is figyel.
- Az miatt ne aggódj. Beszélek vele. – mosolygott rám.
- Oké. – mondtam majd felsiettem az emeletre szerelmemhez.
- Mikor felértem ő az ágyamon ült és, mint ha észre sem vett volna, annyira el volt gondolkodva.
- Szia. – köszöntem és elindultam felé.
- Ki az a Dean? És miért jön? Én is tudok rád vigyázni. – kezdte a kérdés áradatot és felém fordította a fejét. A végén már úgy nézett, mint valami öt éves kisgyerek. Nem tudtam nem elmosolyodni.
- Dean...nos...ő... – kezdtem szaggatottan.
- Elmondhatod. Eli azt üzeni.
- Rendben. Tehát, Dean a Tanács egyik főtagja. Nos, ők olyan ark-, vagy főangyalok, akik az új lelkekről döntenek.
- Miért jön?
- Gondolom hallottad a lenti beszélgetést.
- Igen. Mindent.
- Akkor lényegében az miatt. Meg azt mondta, ha koncertezni fogok, újra akkor ismét meglátogat. Meg Elinek most már vissza kell mennie. Hamarabb ment volna, de a tegnap esti kis akcióm miatt nem tette. Így Dean fog velem lenni.
- Én is tudok vigyázni rád. – húzott magához.
- Tudom, de ezt ne nekem magyarázd. Nekik. – bújtam hozzá még közelebb.
Sokáig lehettünk így, mikor eszembe jutott, amit Eli mondott. Sóhajtva szálltam ki Edward karjai közül.
- Alice-szel kell beszélnem. – feleltem kérdő tekintetére. Bólintott majd ő is felkelt. Lefelé menet Elibe botlottunk.
- Elmegyünk Alicehez.
- Rendben, de ha lehet, ma ne olyan későn gyere haza.
- Oké. – feleltem majd felvettem a kabátomat és kimentünk.
- Várj! Kulcsokat nem hoztam. – és fordultam volna vissza, de megállított. Kérdőn néztem fel rá.
- Itt vannak. Én gondoltam rá. – mondta incselkedve.
- Ha-ha-ha. Nagyon vicces – kikaptam – megint volna – a kezéből, de ő gyorsan a háta mögé rejtette a kezét.
- Kérek cserébe valamit. – tudtam mit akar. Ki ne tudta volna, de ha harc, hát legyen harc. Gondoltam és az „erőmet” használva – a levegőt – kikaptam a kezéből. Szerencsémre senki sem látta.
- Hé! Csaltál! – mondta bosszúsan.
- Én? Nem tudom, miről beszélsz. – feleltem ártatlan képet vágva majd az autóhoz mentem. Nyitottam volna, de nem hagyta és becsapva az ajtót neki nyomott.
- Reggel sem kaptam semmit.
- Miért? Mit kellett volna? – incselkedtem tovább, mire ő elmosolyodott és ezt felelte:
- Ezt – majd vadul az ajkaimra vetette magát. Én közben a nyaka köré fontam a karjaimat és még közelebb húztam magamhoz. Pár perc után zihálva váltunk szét.
- Indulni kellene, ha még ma haza akarunk érni. – mondtam a szemébe nézve.
- igazad van. De szeretném, ha oda értünk nem borulnál ki. – nézett rám kérlelő szemekkel.
- Miért is?
- Ha oda értünk megtudod. – nyomott puszit a homlokomra majd beültünk. Naná, hogy ő vezetett. Miért is vezettem volna én?
- Itt vannak még a barátaitok? – felé fordultam, de láttam, hogy nem igazán tetszik neki a kérdés.
- Igen. Sajnos. – sóhajtott egyet majd indított is.
- Miért is?
- mondtam. Majd meglátod.
Bólintottam majd a tájat tűntettem ki nézésemmel. Ez sem tartott sokáig. A garázs elé parkolt le. De egyikünk sem mozdult, hogy kiszálljunk. Edward sóhajtott egyet majd kiszállva az én ajtóm is kinyitotta. Most kezdtem ideges lenni.
- Ne félj. Nem lesz semmi gond. – bíztatott és adott egy csókot.
- Edward! – rontott ki az ajtón egy dühös? Alice. – örülnék, ha nem sajátítanád ki magadnak Miley-t. Amúgy is. Tudtommal HOZZÁM jött. – erre csak megforgatta az illető a szemét, én meg elmosolyodtam – Te – mutatott rám – jössz velem ruhát próbálni és megbeszélni azt, ami a koncerttel kapcsolatos. – fogta meg közben a karomat – Te meg – mondta Edwardra nézve – Te... Nem tudom, de NEM lehetsz velünk most. – mondta majd elkezdett húzni befelé, ott meg felfelé.
- Hol vannak a többiek? – érdeklődtem, mikor felértünk.
- Vadásznak, de nem sokára itthon lesznek. Itt vannak a cuccaid, amiket még tegnap vásároltál. – sürgött-forgott közben.
- Te hogy-hogy nem kérdezősködsz? – ültem az ágyra.
- Mert én láttam mindent, meg Edward már mindent elmesélt. De ne hidd azt, hogy Emmettet is megúszod.
- Nem is számítottam rá. – mondtam és az ablakhoz mentem Kinyitottam majd kimentem az erkélyre. Körbe néztem és a szemem megakadt valamin. Vagy inkább valakin. Egy fán volt, de mikor észrevette, hogy én észrevettem elugrott. Megráztam a fejem és visszamentem a szobába Alicehez, ahol egyből elkezdődött az őrület. Az összes ruhát fel kellett próbálnom, de még dicséretet is kaptam, amiért „jókat” vettem. Még nem volt itthon senki így gondoltam feldobom a hangulatot. A fürdőben öltöztem, amikor elkezdtem egy kedvenc dalomat énekelni.
(Selena Gomez: A Year Without Rain)

2011. augusztus 2., kedd

9.fejezet


Miley

Túl hosszúnak tűnt, azaz idő, míg elérek a városba, így bekapcsoltam a rádiót. Megint én mentem benne. (I can’t be tamed).
Kettő fele már a bevásárló központ parkolójában voltam. Hogy, hogy kerültem ide? Egyszerűen. GPS- szel. Azt még tudom használni szerencsémre. Az igaz, hogy nem szeretek nagyon sokszor vásárolgatni, de azért néha eljárogatok. Pláne, ha jó okom is van rá és hát valljuk be, hogy a sztárság eléggé jó ok. Legalábbis nálam. Mert ugye nem mehetek interjúkra, meg koncertekre, partikra egyszerű hétköznapi ruhákba. Nem?

Nem sokan voltak a parkolóban. Leparkoltam és felvettem az álruhám, ami egy napszemcsiből és egy kapucnis felsőből állt. Bezártam az autóm és elindultam. Mivel nem akartam sokáig maradni, így kivételesen nem nézegettem a kirakatokat.

Csak egy-két toppot, ujjatlant, pár csilli-villi övet, nadrágot, ruhát, magas sarkút stb. stb.
De csak ami kell a koncertekhez, mert nem hiszem, hogy Eli le fog majd tudni állni. Pláne, ha Alice-szel összeállnak.

Persze a sietekből lett öt óra ás harmincöt szatyor. Már csak kaját venni akartam elmenni mire sötétedni kezdett.

Siettem – bár eléggé fáradt voltam már – így le akartam vágni az utat. De most már tudom, hogy bár nem tettem volna. Hát elmentem egy szűkített utcánál. Nem volt hosszú és teljesen sötét sem, de még így is hozzám csapódtak ketten.
Lassan gyorsítottam, s próbáltam ügyet sem vetni rájuk, de amikor elkezdtek füttyögetni, már nehezebben ment.

Hátra fordultam.

Nem voltak ott. Visszafordultam és elindultam, de ekkor valakinek neki mentem. Mit ne mondjak elég kemény mellkasa volt. És még hideg is. Szépen seggre ültem volna, ha nem kapnak el a karok.

- Hova, hova cicus? Nem kell sietni. – mondta az egyik bársonyos hangon. Bársonyos hang... Kemény és hideg test... Szinte villámcsapásként ért – és elég lassan – a felismerés. Vámpír. „De Cullenéknak nem vörös a szemük és nem hiszem, hogy éjjelente ilyet tennének.”
- Gyere, játszunk egy kicsit. Mit szólsz hozzá? – jött közelebb a másik.

Valahogy sikerült kirántanom a kezem, s elkezdtem hátrálni. Reméltem, hogy kijutok a főútra és tudok segítséget hívni, - bár nem, mintha bárki is elég lett volna ahhoz, hogy engem kiszabadítson három vámpír karmai közül.
Balszerencsémre falnak ütköztem, s ő nagy vigyorral ez arcán – s nagy vigyorral az arcán jött felém, hogy szinte belepréselt a falba.

- Kérem, engedjen el. – kezdtem el most már könyörögni – Kérem! – de nem tette, sőt!
- Nem tehetem. Éhesek vagyunk. – súgta a fülembe majd végig húzta orrát a nyaki artériámon és mélyet szippantott bele.
Próbált a számhoz érve megcsókolni, de – és fogalmam sincs honnan volt erőm, talán a nyaklánc miatt – el tudtam lökni magamtól, úgy, hogy kb. öt métert repült is. Elindultam felé, de közben nem számoltam a másikkal is, így ő a hátam mögé kerülve elkapta a nyakamat és a kezem hátra feszítette. Erre már felsikítottam.
A másik karommal megfogtam a ruháját és elhajítottam. Megint az első felé vettem az irányt, aki már észrevett és ő is megindult felém. Félúton találkoztunk össze.
Mellkason rúgva megint szárnyalt, de mielőtt a fallal találkozott volna megfogtam a karját és a földhöz vágtam és a mellkasára térdelve letéptem, egyből lendületből a fejét. „Tényleg jó ez a nyaklánc. Nem is gondoltam volna.” – gondoltam magamban.
Felállva megfordultam, hogy a másikkal is végezzek, amikor mozgást és lépéseket hallottam mögülem. Féltem, hogy ha ezt most láttak, akkor azt, hogyan magyarázom ki. Vagy esetleg még több vámpír az, és jöttek megölni. Ez miatt is lassan fordultam meg.

De nem várt meglepetés fogadott. Mind hárman ott álltak.
Alice, Jasper és Edward is. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk és a következőben már Alice és Jazz mellettem termettek és végeztek a másikkal. Nem akartam végig nézni, ahogy elégetik, ezért elindultam Edward felé, de a második lépésnél összeestem volna, ha ő nem kap el. Az ölébe véve indult el velem – gondoltam – az autójáig. Útközben nem beszélgettünk. Később kinézve Edward nyaka mellett – ahová a fejemet fúrtam – láttam a lilás füstöt és a máglyát. Nem tartott sokáig az út. Kinyitotta a kocsit valahogy majd engem beültetett hátra.

- Honnan kerültetek ide? – kérdeztem tőle halkan. Tudom, furán hangzik, de most ért utol az agyam és most kezdek félni és remegni.
- Téged jöttünk megmenteni. – mondta miközben beült mellém – Nem fáj semmid? – megráztam a fejemet. – Karod, nyakad, bordáid? – tapogatott végig.
- Nem semmim. Jól vagyok. – kezdtem el szipogni. Nem akartam, hogy lássa, mennyire gyenge vagyok, így lehajtottam a fejem.
- Miley – nyúlt az állam alá – semmi baj, sincs. Ne sírj. Most már vége. – kezdett el vigasztalni. Nem szóltam semmit, csak szorosan a karjai közé bújtam. Csak most vettem észre, hogy ez tuti, hogy nem az én autóm, mert ott nem tudnák hátra ülni, mert nincs hátsó ülés.

Nem tudom, mennyi ideje ülhettünk így – pontosabban fekhettem Edwardon -, de már kezdtem érezni, hogy kezdek megnyugodni. Pár perc elteltével ő, már meg is szólalt.

- Kérdezhetek valamit? – kezdte halkan.
- Nyugodtan. – mondtam miközben felemeltem a fejem és a szemébe néztem.
- Hogy csináltad ezt? Hogyan tudtad megölni őt? – kérdezte hitetlenkedve. Közben felültem az ölében.
- Nem tudom... De valószínű, hogy a nyaklánc miatt lehet. – vettem kezeim közé a medált.
- Eli már említette. De azt is mondta, mikor rákérdeztem, hogy van-e különleges ereje, hogy van, akinek ad, de van, akinek nem. – mondta a medálomat nézve.
- Akkor valószínű, hogy a különlegesek közé tartozom. – mondtam neki mosolyogva.
- Minden bizonnyal. – mondta halkan és közelebb hajolt hozzám s megcsókolt. Gyengéden csókolt, de én egy idő után már nem bírtam magammal és, mint szomjazó, úgy kaptam az ajkai után. Ő csak belemosolygott a csókba és a hajamba túrt. Már egy ideje ezt csináltuk, amikor el akart húzódni. Én nem akartam, hogy még elengedjen, így a nyaka köré fontam karjaimat.

- Miley – mosolygott – mennünk kellene. – fejtette le a karjaimat a nyakáról.
- Mennyi az idő? – kérdeztem beletörődve.
- Már félegy.
- Mennyi? Éjjel félegy? – bólintott – Rendben. – szálltam ki az öléből – Edward? Mi lesz a kocsimmal? – és az autóból is.
- Alice és Jazz elviszik, vagy már vitték hozzátok. Beszéltek Elivel. – válaszolta, mikor látta, hogy kérdeznék. Bólintottam majd előre ültünk. Ő vezetett.
- Kérdezhetek most én is?
- Mond. – mondta mosolyogva. „Talán tudja, hogy mit akarok?”
- Alice jövőbe látó, igaz? – bólintott – Tehát, vannak különleges képességű vámpírok, igaz? – megint bólintott – Neked is van valami? – bólintott – És elmondod, hogy mi az?
- Gondolatolvasó vagyok. – felelte haláli nyugalommal, mintha csak azt mondta volna milyen az idő nyáron.
- Oké. – majd két perc után koppant, hogy mit is mondott valójában – Mi vagy?! És nekem erről eddig miért nem szóltál? – kezdtem hisztérikusan, de ő csak mosolygott – Várj! Akkor azért mondtad azt, hogy nem tetszett, amit hallottál a tornateremben, igaz? Úristen mit hallhatott felőlem? És ha rájött? Eli meg fog ölni...
- Igen. De megnyugodhatsz, mert a Te fejedbe nem látok bele. De miért is akarna Eli bántani?
- Kimondtam hangosan is? – fordultam felé.
- Igen. Szóval?
- Szóval... – „Valamit gyorsan ki kellene találnom, mert nem igazán lenne jó, ha tőlem tudná meg. Bár nem értem miért, de Eliék ezt mondták.” – Mert már éjjel van és azt mondtam neki, hogy sietek haza.
- Nem lesz gond miatta. – mondta majd egyszer csak megállt.
- Miért is álltunk meg?
- Mert hazaértünk. – felelte mosolyogva.
- Rendben. Akkor majd hétfőn találkozunk. – nyomtam egy puszit az arcára, de ez neki nem volt elég, így magához húzta az arcomat. Most én mosolyogtam bele a csókunkba.
- Aludj jól. – súgta, mikor elváltak ajkaink.
- Ha mellettem lennél jobban aludnék. – haraptam be alsó ajkam és boci szemekkel néztem rá.
Sóhajtott egyet majd megadóan bólintott. Én győzelemittasan elmosolyodtam és kiszállva szinte beugrándoztam.

Benn nem égett sehol a villany, így gondoltam Eli majd holnapra – idő szerint mára – hagyja a kioktatást. Halkan felmentem, lezuhanyoztam és befeküdtem a pihe-puha ágyamba és vártam rá.


Később valami hideget és bársonyosat éreztem hajamon és hátamnál. „Ez csak is Edward lehet.” Mosolyogva fordultam meg. És igazam lett.
- Szia – üdvözölt majd megcsókolt.
- Szia – köszöntem vissza miután elengedett – Sajnálom, hogy elaludtam. – sütöttem le szemeimet.
- Inkább én kérhetnék bocsánatot – a végénél értetlenül néztem rá – csak, mert csak most nem rég értem ide. Nem tudtam elszabadulni. – simított végig az arcomon. Csak mosolyogtam rá.
- Kelj fel, mert Eli akar veled beszélni. – mondta majd felállt engem is magával húzva.
- Képzelem milyen beszélgetés lesz. – morogtam majd összeszedtem a cuccom és elindultam a fürdőbe.

Edward azt mondta, hogy meg vár a szobámban. Lezuhanyoztam majd nagy levegőt véve, elindultam lefelé a lépcsőn.