24.fejezet FRISSÍTVE2

Elnézést szeretnék kérni, azoktól, akik elolvasták és azt hitték, hogy ennyi a fejezet. NEM, nem ennyi! Töröltem és most újra felraktam. És köszönöm annak a kettő embernek, aki eddig szavazott és pipált!

CUPCUP

Miley

Reggel korán ébredtem. Vizit után már tényleg haza mehettem. Félóra alatt össze is pakoltam és Edward haza vitt. A mai napra kaptam még igazolást, így otthon maradtam. Persze csak Edwarddal. Elsőnek lezuhanyoztam majd kaját rendeltem. Míg nem jött meg, megnéztem a mailjaimat. Mire ezzel végeztem csengettek. Edwardot küldtem le, amin csodálkozott is, de hát egyszer ő is megteheti. Ameddig nem tért vissza, kicsit „magam „után jártam. Elég érdekes cikkeket találtam. Edward felszólt, így lekapcsoltam és lementem. Kicsit durvábban csaptam be a hűtő és a szekrény ajtaját. Ezt szerelmem is észrevette, mivel mögém lépett és lefogta kezeimet, amikor tányért akartam elő venni.

- Mit ártottak neked ezek a bútorok? – csókolt a nyakamba megnyugtatás végett. Sikerült is kicsit lenyugodnom.

- Hogy jönnek ahhoz, azok a..., hogy ilyeneket írjanak rólam? – csaptam be a szekrényajtót megint, majd kibontakoztam Edward karjai közül és az asztalhoz mentem.

- Ha nem nézed meg, nem húzod fel magad. – ült le velem szemben. Megállt a kezem és hitetlenkedve meredtem rá.

- Ha más megnézi és még a képeket is, akkor ük el fogják hinni. Pláne, hogy a suliban is... – haraptam el a mondat végét, mert nem akartam még őt is ezzel idegesíteni. Felálltam és a kajámat a szemétbe dobtam, a többit meg a hűtőbe tettem, a tányért meg a mosogatóba.

- Mi van már a suliban is? – állított szembe magával.

- Mi lenne? – kérdeztem könnyedséget erőltetve magamra.

- Miley. Bántottak? – megrázva fejemet, jeleztem, hogy nem – Akkor? – nyúlt az állam alá, hogy a szemébe nézzek. Nem tudtam tovább visszatartani könnyeimet. Kezeimmel szorosan átöleltem, míg fejemet a mellkasába temettem. Percekig csak álltunk, simogatta a hátamat és nem szólaltunk meg.

- Sajnálom. – szipogtam már csak és eltávolodtam tőle – Összekönnyeztem az inged. – simítottam végig ott, ahol összenedveztem.

- Nem kell sajnálnod. – hüvelykujjával letörölt egy kósza könnycseppemet, majd megcsókolt finoman és nyakamba fúrta a fejét. Én is belecsókoltam a nyaktövébe, majd vállára raktam államat, lehunytam szemeimet és mégszorosabban öleltem át. Mintha valaki figyelt volna, így kinyitottam a szemem. Az előszobában állt. Edwardot nézte – ahogy szokta – majd, mikor találkozott a tekintetünk, csalódottságot láttam a szemében, majd eltűnt. Hallottam a lépcsőn felfelé a lépteit. Edwardot elengedve, rögtön utána futottam a szobámba. Az ablaknál állt, ami nyitva volt. A válla felett még hátra nézett, majd kiugrott rajta. Az ablakhoz rohanva felugrottam a keretre.

- Miley! Gyere onnan! – hallottam meg Edward hangját.

- Maradj itt! Van egy kis dolgom. – majd leugrottam. Mivel sütött a nap, nem tudott utánam jönni.

- Miley! – most meg Dean állt meg előttem a kocsival.

- Itt van. – ennyit feleltem majd amennyire csak tudtam elkezdtem rohanni a szaga után. De, honnan éreztem, azt nem tudom.

Egy rétre érve megálltam a szélénél, és körbe néztem. Gyönyörű volt, ahogy a nap rásüt, és a virágok kinyitják fejüket. Ő ott állt a túl oldalon. Az árnyékban. Találkozott a pillantásunk. Ekkor ért mellém Dean is, és azonnal a háta mögé tolt.

- Te mit keresel itt? – kérdezte egy cseppet sem barátságosan Deantől Rob.

- Tudod, Én vigyázok a védencemre. – felelte nyugodtan. Rob felmorgott, és.... Várjunk. Morgott?!

- Igen. Most már vámpír. – súgta halkan nekem Dean, de szemét nem vette le Robról.

- Azt mondtad, nem olvasol a... – rám kapta a fejét.

- Bocs, de szerintem ezt ne most beszéljük meg. Te meg – fordította fejét vissza – verd ki a fejedből. Igaza van Destiny-nek. Ha akkor ott maradsz, vagy szólsz nekem...

- Tudtommal, meg TI fenn mindent láttok! Akkor miért nem avatkoztál közbe?!

- Mással voltam elfoglalva. – hajtotta le a fejét szégyenkezve Dean.

- Akkor legyél most is mással elfoglalva. – majd elkezdett felénk futni. Szerencsére Dean hamar kapcsolt, engem ellökött az útból, és Rob neki csapódott. Azt hittem megsüketülök a hangtól, ahogy összecsapódott a testük. Dean ellökte Robot, aki az erdőben eltűnt. Felálltam és körbe néztünk alaposan. Minden zajra oda kaptuk a fejünket, de nem volt ott. Elment.

- Jobb lenne, ha végre nem csak terveznéd, de le is zárnád a múltad. – nézett le rám, mikor már elindultunk gyalog, lassan visszafelé.

- Tudom. De hogyan? Hiszen nem hallgat rám. – lehajtottam a fejem, de eszembe jutott valami – Tudod, hogy mit akart, mikor én a kórházban voltam?

- Mit?

- Hogy szakítsak Edwarddal. De hogyhogy nem tudod?

- Akkor még nem voltam a fejedben.  – felelte egyszerűen, majd csendben maradtunk az út hátra lévő részében már.

- Holnap már kezdeni akar a suliban. – az ajtónál szólalt meg újra. Még jobban letörve ezzel engem. Bólintottam csak, és beléptünk. Edwrad már nem volt itt, viszont rendetlenség az annál inkább. Mindenhol. Plusz egy cetli a hűtőn.

„Este tudok csak visszajönni. Alice elrántgatott szó szerint vadászni. Szeretlek. Edward.”

- Hát, legalább nem fogsz unatkozni addig. – veregette meg a hátamat Dean, majd már itt sem volt.

- Hé! Segíteni ki fog? – szóltam utána.

- A két szép kezed. Na, meg a levegő, ha tudod használni.  – felelte nevetve, majd elhajtott. Fújtam egyet, felmentem – vagy legalábbis próbáltam – átöltöztem egy szabadidő ruhába, és neki láttam. A felénél jártam, mikor kezdett már sötétedni. Egyre csak a mondata második fele járt asz eszembe, amit akkor mondott, mikor kiment. „...meg a levegő, ha tudod használni.” Vajon mit akart ezzel? Esetleg... A varázserőmre gondolt? De azt hogyan? A nappaliban gondoltam egyet és a kanapét az erőmmel akartam visszarakni. Lehunytam a szemem, majd arra gondoltam, hogy...semmire Majd beugrott valami.

„Ha elakarsz valamit mozdítani, vagy mást csinálni vele, mindig csak arra gondolj, amit elakarsz mozdítani.” Ezt még Eli mondta fenn, amikor megmutatta, hogyan szokott gyakorolni. Hát azt tettem. Lehunytam ismét a szemem és a kanapémra koncentráltam. A jobb kezemmel lassan, a baltól kiindulva tettem egy félkört. Ami a kanapémon lehetett, azokat hallottam, hogy leesnek róla, és megmozdul. A bal szemem kinyitottam és s meglestem, mi történik valójában. S láss csodát valóban megmozdult. Kinyitottam a másik szememet is, és mosolyogva akartam befejezni, de mielőtt letehettem volna kinyílt az ajtó, én megijedtem és a kezem tovább vittem a kelleténél. Baj lett volna, ha az illető nem kapja el idejében.

- Hú... – tette le a kanapémat – Csak egy szavadba kerülne, ha nem akarsz itt látni. Nem kell kanapékkal dobálóznod. Amúgy mi történt itt?

- Bocs. Szerintem... nem is tudom. – vakartam meg a fejemet – Mire visszaértünk, már ilyen volt. Sőt! Ennél rosszabb. – simultam közben karjaiba, és csókot leheltem ajkaira.

- Segítek. De Dean?

- Fenn már végeztem, csak még itt nem. Dean meg...

- Itt van. – felelte az ajtóból.

- Hát ez jellemző rátok! – morgolódtam – Mire én végzek, ti addigra jelentek meg. Pláne te. – mutattam a most érkezettre.

- Elivel kellett beszélnem. Robert miatt.

- Jutottatok valamire?

- Igen. Hogy minél hamarabb kiképzünk téged, én annál hamarabb szabadulok meg tőled. – elsőnek le sem esett majd később kapcsoltam és csúnyán néztem rá. Persze ő nevetett, míg a felfedezett erőmmel hozzá vágtam a legközelebb lévő dolgot.

- Hé! Te értetted a fél mondatomat?

- Mivel nem vagyok szőke, és szinte az orromra kötötted, naná!

- De tervezted, hogy az leszel. Mármint szőke.

- De mégsem lette. Egy okkal több lett volna, hogy rám akaszkodj. – mondtam majd a konyhába mentem egy pohár vízért. Edward csak mosolyogva, és fejét rázva nézte végig, ahogy mi dumcsizunk. Befogtam a két fiút is a dologba, én meg a lépcsőre költöztem, és nevetve figyeltem, ahogy hülyéskednek és fintorognak, mikor mondtam, hogy a sarokban is seperjenek ki. Meg még az erőm sem tudom igazán kezelni, szóval.. Fáradtságot színlelve huppantak le a kanapéra, én meg közéjuk ültem.

- Köszi skacok.

- Nincs mit. – felelték egyszerre, de Dean folytatta – De azt már nem mondom, hogy mégegyszer. – elmosolyodtam, megveregettem a vállát, majd felállva Edwardot is felhúztam. De fel menni nem tudtunk, mert valami meccset akart nézni Deannel. Hát addig ettem. Mire végeztem – lassan ettem – vége lett a meccsnek és feljött velem. Leültettem az ágyra, míg elmentem zuhanyozni. Visszatérve, egyből a karjai közé bújtam. Egyből elnyomott az álom. De az éjszaka közepén valami fura szagra ébredtem...

23.fejezet

Hali!

Köszönöm a szavazatokat. Amint készen leszek egy, vagy két fejezettel megkapjátok. Viszont! Előtte befejezem ezt a törit. (lehet, hogy pár ember sajnálatára.)

Nem kaptam kommentet. Igaz, pipát igen, aminek örülök, nagyon. 

Lehet, hogy bevezetek komi határt. Bár ha nem tetszik a töri, ekkor hülyeség lenne. Na, mindegy. Jó olvasást, és várom a pipákat és komikat!

CUPCUP

Miley

A fél éjszakás fejgörcsömet leszámítva, amin három gyógyszer sem segített, mondható az, hogy nyugodtan aludtam. Reggel Edward felébresztett, mikor felkelt mellőlem a vizit miatt. Carlisle, mikor bejött, már boldogon mosolygott ránk. Mi is visszamosolyogtunk, de az enyém lehervadt, mikor közölte, hogy még maradok. A tegnap esti, illetve éjjeli fejfájásom miatt, mivel drága barátom, szólt Dr. Cullennek. Miután csúnyán néztem rá, csak mosolygott és azt felelte:

- Én csak neked akarok jót. Jobb, ha még megfigyelés alatt vagy. – védekezett.

- Persze! Neked jó, hogy nem kell még a suliban is velem lenned, vagy nekem, hogy nem látom, hogy mit művelsz szegény lányokkal. – fontam össze kezemet a mellkasom előtt, és a másik irányba fordultam. Nem felelt erre semmit, csak megrázta a fejét mosolyogva. Persze Carlisle is a védelmére kelt, hogy jobb, ha esetleg itt vagyok rosszul, mint máshol.

- Neked nem kéne suliban menned? – fordultam szerelmem felé, mikor kiment az orvosom.

- Na, látom már zavarlak is. Csak nem valaki miatt? – támaszkodott a térdére a mellettem lévő széken, és felemelte a szemöldökét.

- De! Most, hogy mondod. Van mellettem kettővel egy srác. Tök jól néz ki. Megyek is hozzá. Ha akarsz, Itt megvárhatsz. – mondtam megnyomva az itt szót. A mondatom közben rá néztem, és láttam, ahogy a szeme sötétedik, és az arca egyre jobban sápad el. Elindultam az ajtó felé, de fél úton megállított.

- Én csak viccből mondtam. – nézett könyörgően a szemembe – Nem akarom, hogy elmenj. – szorított magához a derekamnál fogva.

- Nem is állt szándékomban. – fontam karjaimat a nyaka köré.

- Én is úgy gondoltam. – súgta majd felém hajolva megcsókolt....volna.

- Reménykedtem benne, hogy itt is elkezditek átépíteni a szobát. Bár nem is álmodtam volna róla, hogy tényleg megteszitek. – állt mellénk – túl közel – Emmett. Fintorogva fordultam meg, Edwardnak háttal.

- Szia Emmett.

- Szia, húgi. Hiányoztál.

- Meg ne próbáld. – sziszegte Edward a fogai között testvére felé. Én csak a fejemet kapkodtam köztük.

- De, hiszen csak a feje törött össze. Nem a többi csontja. – motyogta az orra alatt a nagy medve.

- Még. – csiripelte közbe Alice, és óvatosan megölelt.

- Kösz Emmett. Ez... jól esett. Csak a fejem törött össze. – az utolsó mondatot, már csak magamnak mondtam, de tudtam, hogy hallják. Majd lassan visszafeküdtem.

- Fejed fáj? – jött egyből mellém Edward.

- Nem. – vágtam rá egyből. Talán túl gyorsan is.

- Szédül. – jött be Jasper is.

- Kösz Jazz. Rendes vagy. – néztem rá egy csúnya pillantással. De mindenki csak mosolygott.

- Szólok egy nővérnek.

- Ne! Mindjárt elmúlik. – a halántékomra szorítottam a kezemet, de nem múlt. Erősödött.

- Szólj Carlisle-nak. – mondta valaki valakinek. Ívbe feszült a hátam és a fejem is hátra feszült. Valaki hideg kezeit éreztem, ahogy leszorítja az enyémeket. Egy kicsit enyhült és az ágy végébe néztem. Ő állt ott. Edwardot nézte, gyilkos dühvel szemeiben.

- Miley. Mindjárt jön apám. Bírd ki. Kérlek. – kérlelt szerelmem.

- Edward... – suttogtam.

- Itt vagyok. – válaszolta egyből.

- Nem sokáig. – szólt közbe Rob. Feketék voltak a szemei. Majd rám emelte tekintetét.

- Hagyd őt... – mondtam neki.

- Miért tenném? Elvett tőlem! – felelte foghegyről.

- Ha akkor megmentesz, nem kellett volna eljönnöm, és együtt maradhattunk volna. – feleltem neki, majd megint egy fejgörcs hullám tört rám, ami miatt már felsikítottam.

- Kivel beszélsz? Jön már Carlisle. Nem lesz semmi baj.

- Itt van... – suttogtam majd, ahogy nyílt az ajtó, Rob úgy tűnt el. A fejfájásommal együtt. S én meg az eszméletemet vesztettem el.

Nem sokkal később, egy hideg pinceféleségben ébredtem. Egy picike ablaka volt csak, amin bejött egy fénysugár, megvilágítva az ajtót, ahol egy személy állt. Hideg volt nagyon. Csak a vörös szemeit láttam az illetőnek.

- Hol vagyok? – ültem fel lassan – Ki vagy te? – néztem rá.

- Sosem hittem, hogy elhagysz egy... – itt felnevetett - ...vámpír miatt.

- Rob? Engedj ki! Mi ez a hely? Miért vagyok itt?

- Nem tehetem. Míg... Meg nem ígérsz valamit. – felálltam a falmentén, de még mindig nem láttam sem az arcát, sem hogy mi van rajta. Csak egy fekete alakot és a szemeit.

- Mit akarsz még az életemen kívül? Mit még? Ennél jobban már lehet tönkre tenni az életem, mint ahogy neked sikerült. – kiabáltam rá, és közelebb mentem, amíg csak egy lépés nem választott el.

Nem szólt.  A haragot viszont éreztem rajta.

- Nem tehettem semmit. Nem számítottam már angyalnak. – most ő lépett közelebb lehajtott fejjel.

- Akkor miért hagytál ott? Tudtommal Deannel jóban voltatok. Kérhetted volna, hogy mentsen meg. – kezdtem könnyezni – De nem tetted. Akkor most mit akarsz? Hisz megöltél. – feleltem keményen az utolsó mondatomat.

- Hogy tartsd távol magad Edwardtól. Szakíts vele. – egyenesen a szemembe nézve mondta, felemelt fejjel.

- Miért tenném? – tartottam a szemkontaktust.

- Vissza akarlak kapni. – tette kezét derekamra, és közelebb húzott magához, míg én a mellkasára tettem az enyéimet.

- Megtehetted volna. De te eljátszottad. – hajtottam le a fejemet.

- Kérlek. – nyúlt állam alá és felemelte fejem. – Hiányzol Miley. Szeretlek.

- Engedj el! – próbáltam eltolni, de csak szorított erősebben – Azt mondtam, engedj el! – emeltem fel a hangom és löktem rajta egyet.

Kivágódott az ajtó az ütés hatására, ahogy neki esett. Felnézett rám és kikerekedtek a szemei, de nem szólalt meg. Majd minden kezdett szép lassan eltűnni előlem. Megijedt. Láttam rajta.

- Miley! – nyúlt utánam, de már nem ért el.

Majd ismét felébredtem.

Zihálva ültem fel. Velem szemben, az ágy végénél, Dean állt és a szemembe nézett. Sok mindent láttam szemeiben. Félelmet. Ijedtséget. Haragot. És féltést. Ebből csak a félelmet nem értettem.

- Szerelmem... – szólt hozzám Edward, de én nem tudtam elengedni Dean szemeit.

- Te voltál. Te hoztál vissza. – nyomtam meg a te szót.

- Igen. – hajtotta le a fejét.

- Köszönöm. – halványan rám mosolygott.

- Ő volt az? – kérdezte Edward – Dean gondolatai „elmondták”. – felelte kérdő tekintetemre. Próbálta elrejteni, de láttam rajta, hogy fél, ideges és nagyon féltékeny. – Mit lehet ellene tenni?

- Nem sokat. Azt tervezi, hogy beépül a suliba. Úgy, mint akkor. – nekem szánta az utolsó mondatot, de nem nézett rám.

- Nem fogom Miley közelébe engedni. – állt fel mellőlem mérgesen Kedvesem.

- Ssss. Nyugodj meg. – fogtam meg a karját és visszahúztam magam mellé, és hozzá bújtam. – Mit tehetünk? – tettem fel most én a kérdést.

- Te megtanulod, hogy hogyan kell az erődet használni. – fordult Edward felé – Te meg hagyod.

- De...

- Semmi de. ez innen már az ő részük.

- Ti miért nem tesztek valamit? – értetlenkedett tovább.

- Mi már... Én már sokszor „belekotyogtam” Miley életébe. Amúgy meg Rob őt akarja. – az utolsó szónál, Kedvesem még szorosabban húz magához.

Miután Dean távozott, Edward mellém feküdt. Az egyik hajtincsemmel játszott, míg én a mellkasára rajzoltam fura mintákat.

- Nem fogom engedni, hogy egy légtérben legyetek. – szólalt meg, kis idő múlva. Nem reagáltam rá. Másra voltam kíváncsi.

- Meddig voltam... eszméletlen? Vagy mi történt?

-  Másfél órán keresztül. Carlisle azt mondta... lehet, hogy kómába esel. Akkor jött be Dean. Mivel ő bele tud mászni a fejedbe – nem tetszett neki ez a rész -, így tudta meg, hogy Robert... Elvitt.

- Elvitt? De nem itt voltam? – könyököltem fel, és néztem szemébe.

- Valahogy... Csak Dean fogalmazott így. „Belemászott” ő is a fejedbe – itt megint elfintorodott – és amit láttál és éreztél, azt mind ő csinálta. Ő adta az erőt is. – erre már nem feleltem semmit, csak a mellkasára tettem a fejemet.

 Már sötét volt kinn. Ő a hajamat és a hátamat simogatta, míg el nem nyomott az álom. Csak egyszer láttam Rob vérvörös szemeit. De hamar el is tűntek.